Aktualitások

  • KKV-k modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásának támogatása

    21Június

    KKV-k modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásának támogatása

    Magyarország Kormánya az Európai Unió társfinanszírozásának segítségével hamarosan új pályázatot indít. A GINOP Plusz-1.2.1-21 „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” elnevezésű felhívás olyan Budapesten kívül megvalósuló projektek számára nyújt segítséget, amelyek elkötelezettek termelékenységük növelésére, nyitottak a fejlődésre és a technológiai megújulásra. Pályázhat minden olyan mikro-, kis- és középvállalkozás, amely rendelkezik minimum 1 teljes lezárt üzleti évvel, és statisztikai állományi létszáma minimum 3 fő volt.

    Összesen három benyújtási szakaszban lehet majd pályázni, az első 2021. július 12.-én nyílik meg, 100 milliárd forintos kerettel. A 3. szakaszban azonban csak mikrovállalkozások, vagy azok a kis- és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek a felhívás keretében tervezett fejlesztéseiket a szabad vállalkozási zónának minősülő településen valósítják meg.

    A rendelkezésre álló pályázati összeg 200 milliárd Ft szakaszonkénti kerettel, projektenként legalább 10, legfeljebb 629 millió Ft összegű támogatás igényelhető. A projekt maximális elszámolható összköltsége a benyújtást megelőző utolsó, illetve utolsó előtti lezárt év statisztikai létszáma alapján kerül meghatározásra, az adott kategóriákon belüli létszámtól függetlenül: 3 - 9 fő között 99 millió Ft; 10 - 49 fő között 299 millió Ft; 50 - 99 fő között 449 millió Ft; 100 - 149 fő között 599 millió Ft; 150 - 199 fő között 749 millió Ft; 200 és 249 fő között pedig 899 millió Ft.

    A támogatási intenzitás benyújtási szakasztól és a területi elhelyezkedéstől függően 35-70%, a megítélt támogatás 100%-a azonnali előleg formájában folyósításra kerül. A támogatás formája visszatérítendő támogatás, azonban bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé alakulhat.

    A pályázat keretében kötelezően megvalósítandó tevékenység új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; melyet szükséges kiegészíteni további tevékenységgel, ami lehet: tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevétele, infrastrukturális és ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, bővítés), illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológia alkalmazása. Kiemelendő, hogy a megújuló alapú energiaforrások kiépítésével többletpont is szerezhető, fontos szempont azonban, hogy ez a teljes projektösszeg maximum 50%-át teheti ki.

    A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő cég bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet, melynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 60. napnál korábban kell a támogatást igénylő cégkivonatában bejegyzésre kerülnie.

    A projektek megvalósítása során kötelező vállalás a termelő/szolgáltató tevékenységéhez kapcsolódóan korszerű vállalati technológiai megoldások alkalmazása. A tervezett beruházások megvalósítása területe Budapest kivételével Magyarország teljes területe, a megvalósításra rendelkezésre álló idő a Támogató döntést követő 24 hónap.

Ugrás az oldal tetejére